A mohácsi busójárás eredetére alapvetően két magyarázat van.

Az első egy mondára alapoz. Eszerint a török időben a mohácsiak a Mohács-szigeti mocsaras vidékre menekültek és ott éltek. A törökök a mohácsi oldalon fosztogattak, és a mohácsiak házaiban éltek, de a szigetbe nem mentek át. (A régi időkben télen többször befagyott a Duna olyan szinten, hogy akár lovaskocsikkal, jószágokkal, később járművekkel is átlehetett kelni rajta. A mohácsiak ezt tudták, a törökök viszont rendkívül babonásak, és valószínű emiatt nem mentek át a szigetbe.) A mohácsiaknak már nagyon elegük volt ebből az életből. Az egyiküket egyszer álmában felszólította egy alak (Erre az alakra több leírás is van, valószínű egy idős néni volt.), hogy fából faragjanak lárfákat (álarcot) és várjanak a jelre. A hosszú téli estéken a tűz mellett a mohácsiaknak bőven volt idejük. Szorgalmasan készültek. Az ügyetlenebbek segítséget kértek az idősebbektől. Az elkészült maszkokat vérrel festették. (Régen nem voltak boltok, a háztájon vágtak disznót. Ekkor nagy mennyiségű vér keletkezet, melyet nem használtak el teljesen a hurkába. Így a megmaradt vér a legolcsóbb festékanyaggá vált maszkfestéskor.) Az álarcokra birkabőrcsuklyát tettek. (Akkoriban szinte minden ember rendelkezett birkával, így a bőrhöz könnyű volt hozzáférni. A régi maszkoknál 10-ből legfeljebb 1-en találunk szarvakat. Valószínű a régi maszkok szarv nélkül készültek. Ennek nem tudni, hogy mi lehetett az oka.) Akkoriban természetesen nem voltak téli kabátok, mint ma, hanem a nagy hideg ellen birkabőrbundát hordtak. A monda szerint egyszer csak megjelent egy vitéz fehér lovon. Ez volt a jel. Az éj leple alatt a mohácsiak magukra öltötték a bundát és a famaszkot, derekukra pedig marhakolompot lógattak. (Régen az emberek hétköznap is népviseletben jártak. Innen ered a mai busókon is látható fehér vászongatya és a lábukon a bocskor vagy a csizma.) Csendben csónakjaikba szálltak, és egy hang nélkül "átsuhantak" (áteveztek a túloldalra). (Ezt őrzi a ma is látható csónakos átkelés.) Amikor átértek, mindenki a házak alá lopódzott ahol egy vezényszóra (pl.: kürtszó) iszonyatosan nagy lármába kezdtek. Erre a törökök felriadtak. Amikor az ablakon kinéztek és meglátták a busókat, nagyon megrémültek. A törökök rendkívül babonásak voltak, azt hitték az ördög jött el értük. Erre kimenekültek a városból és többé nem jöttek vissza. A monda szerint ezt ünneplik meg Mohácson minden évben. A monda viszont nincs történeti tényekkel kapcsolatban.

A másik, jobban hihető verzió szerint ezt a népszokást a sokacok hozták magukkal őshazájukból, a Balkánról. A népszokás itt Mohácson formálódott tovább és nyerte el végleges, mai alakját. E népszokás rokonságot mutat a balkáni népek télűző, gonoszűző, tavaszhozó, termékenységvarázsló népszokásaival. A szomszédos országokban (Ausztria, Szlovénia, Horvátország, ...) ma is találhatunk ilyen alakoskodó mulatságokat. A mohácsi busójárás ezek közül a famaszkkal tűnik ki, hisz ez máshol nem található meg.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

---